A HAZA-TALÁL ALAPÍTVÁNY KARÁCSONYI PROJEKTJE

Az ukrajnai helyzetre való tekintettel néhány hete megfogalmazódott bennünk, hogy az ünnepek közeledtével az adományozásra és a gyermekek részére – reményeink szerint maradandó – élmények szerzésére szeretnénk erőnket, energiáinkat és a rendelkezésünkre álló anyagi erőforrásokat összpontosítani.

Ennek megfelelően gőzerővel dolgoztunk a Haza-Talál Alapítvány karácsonyi projektjén, melynek több állomása volt.

Az Adventi készülődés jegyében vágtunk neki a nagy útnak, hiszen, ami a Karácsony nagy titka az a szeretet csodája. A világ azé, aki szeret és ennek leginkább tanúbizonyságát adja: „Ne csak várjuk, hanem tegyünk is az ünnepért.”.

November 30-án a Baptista Szeretetszolgálat által rendelkezésünkre bocsátott kisbusszal elindultunk Tiszabecsre, ahol nagy örömmel fogadtak bennünket a Szeretetszolgálat munkatársai és a helyi segítők.

Segítőnk ezen napon Molnár Miklós, a Baptista Szeretetszolgálat önkéntese volt.

Az adomány elsősorban olyan élelmiszert tartalmazott, mellyel a magyar-ukrán határon átlépő családoknak, de főleg a gyermekeknek tudunk azonnali segítséget nyújtani és nem utolsósorban örömet okozni. Külön megköszönték, hogy gondoltunk a gyerekekre abban a vonatkozásban is, hogy nemsokára jön a Mikulás (a főként pravoszláv ukránoknak december 19-én) és a határon dolgozó munkatársak megörvendeztethetik a legkisebbeket egy-egy csoki Mikulással. 

Kérésemre a távozásunk utáni napokban kiosztott élelmiszerről fotókat készítettek, melyet elküldtek részünkre.

A fotók kizárólag az érintettek engedélyével készültek.

Másnap, december 1-jén az utunk Beregsurányba vezetett, ahol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai fogadtak bennünket. 

A Máltás csapat tételesen, lemérve és írásban rögzítve vette át tőlünk az adományt, mely elsősorban szintén élelmiszer volt (természetesen nem maradhatott el a csoki Mikulás sem), de az előzetes felmérések alapján itt szükség volt tisztítószerekre, szemeteszsákokra, műanyag tálakra, evőeszközre, de vásároltunk részükre meleg zoknikat és egy vérnyomásmérő készüléket is.

Hálásak voltak mindenért, amit kaptak és ezen a helyszínen is – a kérésemnek megfelelően – az utólag, engedéllyel készített fotókat megküldték részünkre, hogy hitelesen tudjuk dokumentálni az eseményeket.

December 2-án Debrecenben egy olyan ukrajnai menekült Anyukát látogattunk meg, aki nyár elején érkezett Harkiv-ból  Magyarországra és július 2-án egy ikerpárnak (kisfiú és kislány) adott életet. Mivel a várandóssága vége felé járt egy rokona segítette át a határon, több napos, kimerítő út után érkezett meg a Beregsurányi Segítségpontra, ahol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai azonnal a segítségére siettek.

Viktóriának a szülés előtti utolsó időt már kórházban kellett töltenie, szerencsére azonban minden problémától mentesen hozta világra gyermekeit, Maxot és Arinát.

Azóta is folyamatosan segít nekik a Szeretetszolgálat, Debrecenben helyezték Őt el a gyermekeivel, jelenleg a Debrecen-Bánki Református Egyházközség Református Szolgáltató Központjában kapott egy nagy méretű szobát, saját fürdőszobával.

Ennél a látogatásnál egy olyan önkéntes segítségem volt, Turzai Renáta, aki ukrán-magyar tolmácsként tevékenykedik a háború kitörésének első napjától.  Eleinte a Tiszabecsi Segítségponton a Baptista Szeretetszolgálatnak, önkéntesként, majd Beregsurányban a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként a nyelvtudásával támogatta a munkát, de táboroztatott nyáron ukrajnai menekült gyerekeket Győrben és azóta is, ahol tud segít, sokan fordulnak hozzá különböző problémákkal. Viktória nagyon hálás volt a rengeteg adományért. Kérésünkre a fotózásba beleegyezett, az általa aláírt nyilatkozatot mellékelem, de kérte, hogy a gyerekekről ne készüljenek képek.

Másnap, december 3-án Győrben teljesítettünk szolgálatot, melynek során a Győrben, Mosonmagyaróváron és ezen helységek környékén élő ukrajnai menekült gyermekek részére szerveztünk egy játszóházas programot.

86 gyermek önfeledt szórakozására került sor reggel 9 és dél között, melynek zárásaként először ebédet kaptak, majd megérkezett az Alapítvány által szervezett osztrák adományozó, rengeteg, különböző szponzor által felajánlott édességgel. 

Mondanom sem kell mekkora volt az öröm, a gyerekek még le sem nyelték az első falat csokit, amikor már azt kérdezték, mikor jövünk legközelebb.

Szívemnek nagyon kedves volt, amikor egy párbeszédet hallottam Anyuka és a 6 éves kislánya között (természetesen segítségemre volt egy ukránul beszélő önkéntes). A kislány repesett az örömtől és azt kiabálta, hogy utoljára Odesszában volt játszóházban és most végre újra otthon érzi magát! Az Anyukája pedig könnyes szemmel köszönte meg nekünk, hogy egy közös programon tudnak részt venni a kislányával, amelytől a gyermeke ennyire boldog. (A menekült Anyukák sokszor 12 órás műszakban dolgoznak és ha egyedül vannak itt Magyarországon a gyermekkel/gyermekekkel, számunkra szinte elképzelhetetlen, hogyan oldják meg a napi feladataikat és hogy milyen kevés időt tudnak együtt tölteni.)

A Győr környéki menekült gyerekek nagyon különböző helyzetben vannak, van aki az Édesanyjával, van aki az Édesapjával él itt. Lassan több mint fél éve Magyarországon tartózkodnak, a másik szülőtől, rokonoktól, barátoktól és az otthonuktól elszakítva.

Mára – szerencsére – a többségük iskolába, óvodába jár, magyar nyelv oktatásban részesül. A többségük remekül halad a magyar nyelv elsajátításában, nagyon pozitívak.

Élő példa erre egy testvérpár, Dima és Pavlik helyzete: ők az Édesapjukkal tartózkodtak Győr városában. Az Apa már a háború előtt Magyarországon dolgozott, így neki nem kellett menekülnie, viszont az Édesanya a két fiát Magyarországra menekítette Odessza járásból Bilenjke falucskából, így érezte két kiskorú gyermekét biztonságban. Az Anyuka nem maradhatott, hiszen otthon hagyta idős, beteg szüleit a háború sújtotta országban.

A nagyobbik fiú, a 14 éves Dima rendkívüli módon szívén viselte Anyukája sorsát, nem volt maradása, ezért négy hónap után visszatért Ukrajnába. Anyukája értejött, mert úgy érezte, Ukrajnában most a helyzet kicsit csendesebb, biztonságban lesz a fia.

A kisebb fiú, Pavlik, aki 13 éves sajnálta Apukáját egyedül itt hagyni, így ismét darabjaira hullott a családjuk. A fiú nagyon okos, komoly jövőbeni célokat dédelget. Jelenleg legfőbb vágya, hogy angol nyelvet tanulhasson és hogy a magyart legalább 90%-ban elsajátítsa. Imád Magyarországon élni, nagyon szeret iskolába járni, a jövőről pedig nem beszélnek, nyilván nem véletlenül. 

És ez csak egy történet a sok közül….

A nagy szerencse csupán annyi, hogy a gyerekek remekül akklimatizálódnak mindig, még olyan helyzethez is, amit sohasem kellene megtapasztalniuk.

Hálásan köszönöm az önkéntes segítőimnek, akik ezen a napon többen voltak, hiszen a menekült családokkal ukránul tudtunk csak kommunikálni, Bartis Krisztina Antonovna, Szakács Okszána, Turzai Renáta, Marek Dominika.

Köszönöm Bíró-Sass Nádjának Beregsurányban (és környékén) a rengeteg segítséget, a Máltás és az önkormányzati dolgozóknak, amit az adományozáskor a helyszínen segítettek, Lukács Miklósnak, Vári Bélának, Vargáné Parászka Izabellának és Baloghné Parászka Dzsuliettának, valamint a Baptista Szeretetszolgálat munkatársának, Hnatik Gergőnek a tiszabecsi fogadásunkért.

Végül, de nem utolsósorban Andy Tomek és Ines Tomek pénzt, időt és energiát nem kímélő, áldozatos munkáját, amellyel egy szóra a Magyarországon tartózkodó ukrajnai menekültek felé fordultak és olyan mosolyt csaltak ennek a néhány gyermeknek és szüleiknek az arcára, amely talán még most is kitart.

Feltétlenül meg kell említenem Miháczi Beát, aki nélkül ez a segítség nem jutott  volna el a Haza-Talál Alapítvány által támogatott lurkókhoz. Nagyon köszönjük!

Andy és Ines annyi adományt gyűjtöttek össze, hogy a győri program után még a Kalunba Nonprofit Szervezet által felkarolt ukrajnai menekült családok asztalára is jutott belőle.

Nagyon hálásak voltak, külön köszönetüket tolmácsoltam a Tomek házaspár felé, továbbá név szerint szeretném megemlíteni az osztrák adományozó cégeket és magánszemélyeket: 

Salvator Apotheke – Eisenstadt, HLA Schule – Baden, Oxy Care Medical Group – Wien, Wulkaprodersdorf lakói, és végül de nem utolsósorban magánszemélyek Bécsből, Burgenlandból és Niederösterreich-ból.